Franz Rosenzweig Rudolf Hallohoz írt leveleiből

1920. január 14.

[...] Mitől félsz hát? hiszen a „hit”-etlenséget sem fogom fel tragikusan. Ne gondold, hogy be akarom mesélni neked, hogy „eljön” a hit. Nem, nem jön. Sőt, esetleg újra elmegy. Nem tapad tulajdonságként ahhoz, akit legyőzött. Potest ex gratia excidi [ki lehet esni a kegyelemből]. De potest in gratiam incidi is. A hitetlenség végül is a világ legtermészetesebb dolga. Amíg pusztán csak teremtmények vagyunk, nincs alapunk tudni ezt. De hogyan tagadhatod ezt te, akivel megtörtént? A teremtménnyel semmi nem történik! Egyszerűen csak él. Ha történik vele valami, úgy - éppen abban - a kinyilatkoztatás történik meg vele. Puszta teretményvoltod „háromnegyedévei” egyáltalán nem mondanak ellent negyedévnyi istenfiuságodnak; mivel semmit nem mondanak. Beszélni csak Isten gyermeke beszél. És szavai ellent-mondanak teremtményvoltod néma háromnegyedévének, és mert senki nem száll szembe vele, ez az ellentmondás győzedelmeskedik. De hogy te istengyermekséged nyelvi erejét mozgósítva - mert teremtményvoltod magától erre képtelen lenne - szembeszegülsz vele, mint egy valóságos advocatus diaboli [ördög ügyvédje]: ez ádáz vétek. „Mi mindnyájan vétkezünk”, és ez egészen biztosan igaz az évnek több mint háromnegyedében. De a szó, amit bűnös szótlanságba zárult életünknek a kinyilatkoztatott szó kincsesházából kölcsönzünk, nem lehet a védekezés szava, hanem csakis ez az egy: [vétkeztünk - a Jom Kippuri istentiszteletben többször is felhangzó vallomás].

De ez az utálatos szó csakis erre jó. Kizárólag azért van, hogy megtaláljuk a kapcsolódást abban a pillanatban, amikor a háromnegyedből az egynegyedbe lépünk át. Nem róhat ránk terhet, meg kell szabadítania terheinktől. A szorongást kell elvennie, a szorongást attól a pillanattól, amikor a háromnegyed ismét jogát, néma jogát követeli, s a háromnegyed ideje alatt nyitva kell tartania a kilátást az egynegyedre. Te, saját tapasztalataid Till Eulenspiegelje (saját tapasztalatodé, ami megmarad, hiába szeretnéd te megtagadni és a sárba rántani, megmarad, mert már nem pusztán a te tapasztalatod: épp annyira az enyém is, mint a tied ...) azt tennéd, amit valóban „őrült” utóiratodban teszel is, ahol az esetleges Göttingába jövetelemet eleve tönkre akarod tenni, mondván: ha jövök, akkor megint - el is fogok menni. Várd csak ki. Előbb jön a jövés. Hagyd, ahdd legyen a menés annak a dolga, aki - jön. E célból is kaptuk ajándékba a halálra való kilátást. Csakis és éppen azért, hogy ne a következő-utánira gondoljunk. Hogy a következő pillanatban meghalhatunk, ez pillantásunkat a következőre korlátozza. És valóban: csakis a következőt kell látnunk. A ténylegesen beállt (és nem a kilátásban levő) halál, a halál tényleges pillanata, amivel te, a következő-utáni távolt fürkésző bolondja, annyit vesződsz, bennünket egyáltalán nem izgat, és ugyanígy Istent sem. Isten az élők Istene, és nem a holtak dicsőítik őt. A beállt halál mindig egy következő-utáni pillanat. Először be kell állnia. Így áll előttem, így adta elébem Isten. Így űz engem az életbe, és késztet rá, hogy minden következő pillanatot kezdetnek vegyek, és ne a következő-utánin siránkozzak. A csodáért imádkozni nem tudunk és nem is szabad - ebben teljesen igazad van - de teret lehet és kell teremtenünk a számára. Aki a következő-utánira gondol, az Isten csodatevésre kinyűjtott karját bénítja meg.

1921. május 12.

Scholem - őrült másfél nap volt, de egyáltalán nem úgy, ahogy gondolod. Te harcolsz vele, én rögtön letettem a fegyvert és - tanultam tőle. [...] A zsidóság számára csak kolostor. Itt végzi szellemi gyakorlatait és minden széljegyzet ellenére alapjában nem érdeklik az emberek. Ennek következtében nyelvtelen lett. Csak csodálkozó vagy elutasító gesztusai vannak, valóban csak gesztusai és csak ilyen gesztusai vannak. [...]

Ezen az áron, a kolostorba vonulás, a szerzetessé válás árán persze megvásárolta, amiért mi meg fogunk dolgozni: hinni kell neki, minden kérdést félretéve. Egyszerűen nem éreztem szükségét, hogy centrális kérdéseimet feltegyem neki. Mert tényleg semmilyen „dogmája” nincs. Egyáltalán nem katekizálható. Ilyesmivel nyugati zsidónál még nem találkoztam. Ő talán az egyetlen, aki már valóban hazatért. De egyedül tért haza. [...]

1922. január vége

[...]Miért izgatnak fel ennyire a zsidóság előtti évezredek? és pláne a „kultúrájuk”? Miért ne létezne zsidóság előtti, ahogy zsidóságon kívüli is létezik. A zsidóság nem „kultúra&rdquo.

Vagy tényleg azt hitted, hogy a Sinai hegyén teremtették a világot? A Bibliában más áll. És Ábrahám gyerekei óta mindig a fiatalabb gyerek örökli az áldást. Az idősebbek [léte] nem „csalás”, tőlem a tudományod összes gyertyáját felhasználhatod, hogy világos fénybe állítsad őket, - te magad azonban a fiatalabbaktól származol, ez sem csalás, éppoly kevéssé, mint a másik. Csak azért vannak zsidók, mert vannak nem zsidók is. Reméljük, hogy egyszer majd azért lesznek nem zsidók, mert vannak zsidók. Ehhez 1900 éve megtették az első lépést. A te Franzod.

Horváth Ágnes fordításai

1923. február 4.

Éppoly kevéssé hiszem, mint te, hogy az új filozófia speciálisan zsidó volna. Nem tudom, honnan veszed ezt. Hogyan juthatna ilyesmi az eszembe, amikor Eugen[1] nélkül soha nem nem írtam volna a Sternt[2], Hans-szal[3] filozófiai harcközösségben tudom magamat, és olvastam Ebnert[4], a katolikus néptanítót, aki velem egy időben írta a könyvét, stb. stb. Úgy tűnik, nem tudod, hogy filozófiámat egy (kiadatlanul maradt, mert rossz) könyvnek már a címében „az egészséges emberi ész filozófiájának” neveztem. Ha még egyet írok, engedelmeddel „az egész fickó filozófiájának” fogom nevezni; nagyon szépnek tartom és teljesen megfelel nézetemnek. Ami zsidó benne, csak a személyes alapot vagy a személyes lehetőséget adja, hogy ez a fickó (Kerl) egész lehessen; hogy ilyen, a beteg emberi eszemet gyógyuláshoz (egészséghez) segítő alap, lehetőség vagy út volt (erről életrajzi részletekbe menően tudnék mesélni neked), ez az ő dicsősége marad, kapja tehát meg az érte járó tiszteletet, de ne többet. Sem Strauss, sem én nem gondolkodásunk zsidó voltára alapozzuk zsidóságunkat - hogyan jut eszedbe ilyen őrült módon visszájára fordítani a viszonyunkat? - ha van egyáltalán alap-következmény jellegű kapcsolat kettejük között, az, mint mondtam, épp fordított irányú. [...]

Amit az európai kultúrához való viszonyomról mondasz, egyszerűen nem értem. Mikor viselkedtem úgy, mint ha levegőnek vagy csalásnak tartanám? Úgy beszélsz, mint ha soha nem olvastad volna a Sternt. Gondolj csak a harmadik rész bevezetőjére, a Goethelógiára. Vagy hol éltem volna úgy, mint ha ilyet gondolnék? Sok jelensége és tendenciája ellen bátorkodtam harcba szállni, de azt hiszem, igazán lovagias eszközökkel. Amikor a Hegel[-könyvet] írni kezdtem, már rég károsnak ítéltem a hegeli filozófiát. Röviden összefoglalva úgy látom, s ebben sokan mások is egyetértenek velem, hogy az európai kultúra összeomlással fenyeget, s csak úgy menthető meg, ha európafölötti, emberfölötti hatalmak segítik ebben. S hogy ezeket a hatalmak – melyek egyike a zsidóság – eközben, s épp akkor, ha sikerül segíteniük, újra európaizálódni fognak, sőt, hogy a segítség első lépése már az újbóli szekularizáció első lépése is lesz, nos, e felől nem csapom be magamat. A hatalmak örökkévalóságát az őrzi meg, hogy képesek mindig újra szekularizálódni. [...]

Lehet, hogy tévedek, sok minden lehetséges. De a gyáva él a lehetőségekből él; mindig van egy, ami kibúvót kínál. A bátor nem kilenvenhétésfél „adott” lehetőségből él, hanem abból az egy valóságból, amit tapasztalt. Mivel megtapasztalta, gondoskodni fognak arról is, hogy élhessen belőle és élete ne legyen meddő. A „nagy pillanat” kötelez, de nem új nagy pillanatokra - ez frivol volna -, hanem arra, hogy az utána következő kis pillanatok ne tagadják meg a nagyot, hanem őrizzék meg – a maguk módján, tehát egész nyugodtan a maguk „csekély” módján. Különben a nagy pillanat után rögtön elragadnák az embert. Ha ez nem történik meg, és tovább él, ez már elég biztosíték, hogy arra hivatott, hogy a nagy pillanat emlékét a kicsikben is mindvégig hordozza, s a nagyot a kicsikben is igenelje (bestätigen). Más biztosíték nincs, de nem is kell.

----

[1]Eugen Rosenstock-Huessyról van szó, akivel szóban, majd a háború alatt levélben zsidóság és kereszténység viszonyáról folytatott intenzív vitában kristályosodott ki Rosenzweig álláspontja.

[2]Franz Rosenzweig, Der Stern der Erlösung c. könyvéről, a dialogikus „új gondolkodás” egyik alapművéről van szó.

[3]Hans Ehrenberg, Rosenzweig kikeresztelkedett és lelkészként működő, író unokatestvére

[4]Ferdinand Ebner, A szó és a szellemi valóságok c. könyve a dialogikus „új gondolkodás” másik alapműve. Rosenzweighez Buberen keresztül jutott el.