Hamvas Béla, Szabó Lajos és Tábor Béla 1945 őszén
szellemi munkaközösséget alapított, hogy „létezés és élet olyan szélső pontjait fogják emberi kutató magatartásuk egészébe, melyeknek egységes megragadására” a korabeli szellemi életben nem történt kísérlet. Ezzel szoros összefüggésben célul tűzték ki az egész szellemi korszituáció feltérképezését és értékelését. A hármas munkaközösség előzménye volt a Szabó Lajos és Tábor Béla között 1930-ig visszanyúló szoros szellemi és munkaközösség, Szabó Lajosnak és Hamvas Bélának a harmincas években kezdődött személyes és szellemi kapcsolata, valamint Hamvas Bélának Tábor Bélához a munkaszolgálatba írott levelezőlapjai. A rendszeressé vált úgynevezett „csütörtöki beszélgetéseken” részt vettek Kemény Katalin és Mándy Stefánia is, ennek ellenére ezek – Mándy Stefánia kifejezésével – alapjában Hamvas, Szabó és Tábor közötti „trialógusok” voltak.
|
A beszélgetés-sorozat legintenzívebb szakasza Szabó Lajos Biblia és romantika című, a 2. világháború alatt készült tanulmányának vitájával indult. A vitaindító előadásra mind Hamvas, mind Tábor Béla hosszabb, részint írásos korreferátummal reagált. A nézetek közös és eltérő pontjainak tisztázása spontánabb beszélgetésekben folytatódott; ám a vita során később mind a három gondolkodó többször is újból hosszabb, írásban elkészített hozzászólásban fejtette ki álláspontját. Az álláspontok tisztázódásával „a felületi ellentmondások” fokozatosan „relativálódtak”, „mélyebb ellentmondásokra vezetődtek vissza”. Tehát nem a viták dacára, hanem éppen azoknak köszönhetően rendkívül ritka, valódi szellemi közösség jött létre a negyvenes években egy „üdvtörténeti” pillanatra a Haris-közi trialógusok során.
(Tábor Ádám)
|
Dokumentumok:
|